Termálfürdők Magyarországon

Termálfürdők Magyarországon

Magyarország - a gyógyító vizek földje

Ha lehetséges volna benézni Magyarország felszíne alá, valószínűleg gyógyvizek egész tengerét pillantanánk ott meg. Sehol a világon nincs még egy ilyen ország, ahol ilyen kicsi területen ennyi termálforrás és gyógyfürdő található.

Magyarország nemzetközi összehasonlításban tehát igen jelentős termálvízkészlettel és rendkívül kedvező geotermikus adottságokkal rendelkezik. Termál- és gyógyvíz készletei alapján Japán, Izland, Olaszország és Franciaország után a világ ötödik legjelentősebb országának számítunk e téren.  A fővárosok, illetve a metropoliszok közül pedig Budapest a világon az egyetlen, ahol száznál is többre tehető a termálforrások, valamint a rájuk épülő kutak száma, és ahol erre alapozva majdnem ötven fürdő üzemel.

Hazánk 32 “gyógyhelynek” minősített településsel, s 98 minősített gyógyfürdővel valamint rengeteg termálfürdővel rendelkezik.  A gyógyhely elnevezés olyan településeket takar, amelyek valamilyen természetes gyógytényezővel ( gyógyvíz, éghajlat, gyógybarlang, gyógygáz) rendelkeznek és azt hivatalosan is gyógyhelynek minősítik.

Magyarországon a 30°C feletti hőmérsékletű vizeket nevezzük termálvíznek. Összetételük és gyógyászati alkalmazhatóságuk szempontjából megkülönböztetünk hévizet, gyógyvizet és ásványvizet. A hévíz 35°C-nál magasabb hőmérsékletű rétegvíz, mely fürdőzésre, feltöltődésre alkalmas. A gyógyvíz igazoltan gyógyhatással rendelkező természetes rétegvíz, mely minősítést szigorú eljárás és vizsgálat után lehet kivívni.

A termálvíz emberre gyakorolt gyógyhatása már elődeink előtt is ismert volt. Magyarország több mint 2000 éves múltra visszatekintő fürdőkultúrával rendelkezik. Már az ókori rómaiak is felfedezték és használták ezeket a gyógyforrásokat, s ők kezdték el építeni az első fürdőket hazánk területén. Közismert, hogy rengeteg mozgásszervi betegséget gyógyítanak ezek a Föld mélyéből feltörő vizek, amelyek felszín alatti útjuk során magukba oldják azokat az ásványi anyagokat és sókat, amelyek egyes betegségek leküzdéséhez nélkülözhetetlenek.

Vannak olyan előnyei a forró fürdőnek, amit mindannyian ismerünk, ilyen például a nyugalomra, relaxációra való befolyása. Amit viszont nem biztos, hogy mindenki tud, például hogy nyugtat és segíti az alvást és vele együtt csökkenti a stresszt és a szorongást. Bizonyos kutatások szerint a cukorbetegségben szenvedőknek is jót tesz, de enyhén magas vérnyomás esetén is ajánlott. Migrén és makacs fejfájás esetén is érdemes egy próbát tenni a meleg vizű fürdőben, sok esetben ugyanis megoldást jelent a problémára. Nagyon fontos, hogy mindig betartsuk a helyi fürdésre vonatkozó szabályokat. Mindenhol ki van írva, hogy hány percet ajánlott egyszerre a meleg gyógyvízben tölteni. Ne lépjük túl ezeket az időkorlátokat, fürödjünk inkább többször, kevesebb ideig. A legtöbb termálfürdők rendelkeznek jól kiépített wellness részleggel vagy éppen aquapark elemekkel is. Két fürdőzés között ki lehet próbálni a többi medencét, a pihenőt, a wellness részleget is.

Néhány gyógyfürdőnk közelében gyógybarlang is található, melyek szervezetünkre is nagyszerű hatással vannak.

Az egerszalóki gyógyfürdőtől és a Miskolctapolcai Barlangfürdőtől nem messze található a lillafürdei István barlang. A gyógyhatású barlang fokozottan védett,levegője 100 %-ban pollenmentes, nagyon jót tesz a légúti megbetegedésben szenvedőknek.

 A Hévízi tótól nem messze található az igazán különlegesnek számító tapolcai Kórház-barlang a közismert Tavasbarlanggal együtt, ahol a száraz gyógybarlangi részen aszmatikus gyógyításban lehet részük az idelátogatóknak, a barlangrendszer vizi részén pedig egy különleges csónakázásban lehet részük.

A Mecsek egyik legnépszerűbb látnivalójának számít az ország leghosszabb patakos barlangja, az Abaligeti barlang. 2000-ben minősítették gyógybarlangnak, de már előtte fontos szerepet játszott a légúti betegségekben szenvedők kezelésében. Érdekességei közé tartozik az is, hogy egy része jelentős nászbarlangnak számít a denevéreknek, az ide szervezett programok tehát nem csupán egészségünknek kedveznek, nagyon izgalmasak is.

Aki tehát magasabb szintre szeretné emelni a jól megérdemelt éves kikapcsolódását, töltse el  nyaralását az egészség jegyében. A  pihenés csak akkor lehet teljes, ha a sejtjeink is feltöltődnek és regenerálódnak. Válasszon úticélt hazánk egyik gyógyhelyének vagy termál – és gyógyfürdőjének  közelében, s térjen haza nyaralásából testileg-lelkileg feltöltődve.

Természetesen nem kell feltétlenül betegnek lennünk ahhoz, hogy hazánk gyógyhelyeinek és gyógyfürdőinek jótékony hatását élvezhessük. Egyszerűen a problémák megelőzése érdekében vagy csak úgy ellazulás céljából is érdemes felkeresni országunk egyre modernebb és szebben kiépített termálfürdőit. Ezen fürdők térségében a gyógyvízre épülve számos wellnessszolgáltatás is kiépült, melyek szintén elősegíthetik a pihenést és a kikapcsolódást.

Magyarország talán legszélesebb körben ismert gyógyvize Hévíz. A Hévízi tó a Balatontól 8 km távolságra található nyugati irányban. A tó 4,4 ha nagyságú, és egy 5 hektárnyi terület veszi körül, mely így Európa legnagyobb gyógyhatású meleg vízű tava. Vizét helyi források táplálják, mely 3 naponta teljesen kicserélődik.

Déli irányba indulva ca. 30 km távolságra található Zalakaros, ahol az 1960-as évektől működik a gyógyfürdő. Vize nőgyógyászati megbetegedések és mozgásszervi panaszok gyógyítását segíti elő.    

Hajdúszoboszló Magyarország keleti részén található gyógyfürdő, mely Európa egyik legnagyobb fürdőhelye. A fürdő strandból, uszodából, aquaparkból és élményparkból áll. Megtalálhatóak itt továbbá ugyanúgy a termálvizes medencék mint a mediterrán tengerpart és a kisebbeknek a játszótér.

Visszakanyarodva Nyugat-Magyarországra kell megemlítenünk Sárvárt, ahol 2000 méter mélyről tör fel a 83 °C-os gyógyvíz. Található itt öt medence, melyből három élménymedence és kettő gyógyvizes medence. A gyermekek örömére csúszdaparkot hoztak itt létre 12 csúszdával, valamint külső- és belső gyermekcsúszdákkal.

Sárvártól északnyugati irányba haladva ca. 25 km-re fekszik Bükfürdő. Gyógyvizét az 1950-es években fedezték fel, a fedett fürdő 1972-ben nyílt meg a közönség számára. Területe 14 hektár és magába foglal egy rekreációs parkot is.