search

Porec nyaralóházai Isztria nyugati partján

Az Isztria nyugati részén található Poreč több mint kétezer éves történelemre tekint vissza: már a Kr.e. 6. században egy halászfalu állt a mai város helyén, amely aztán továbbfejlődött, és a rómaiak idején a település városi rangot is kapott. A 3. században keresztény közösség jött itt létre, amely a Diocletianus császár uralkodása alatti keresztényüldözések során szinte teljesen megsemmisült. Ezekben az években szenvedett vértanúságot Szent Eleuterius és Szent Mauro püspök is, aki később a város védőszentje lett. Nyaraljon horvátországi szálláshelyek egyikében, töltődjön fel a tengerparton.  Az 5. században keresztény bazilika épült Poreč területén, amelyet aztán a Bizánci Birodalom idején Euphrasius püspök építtetett újjá a ravennai bazilika mintájára. A mai horvátok ősei a 6. században érkeztek az Isztriára, és megalapították saját településeiket. A város hosszú történelme során sok-sok birodalom elfoglalta, majd elveszítette a területet, ami természetesen nyomot hagyott mind építészetén, mint kultúráján. A ma mintegy 16 ezer fős település legfőbb látnivalója a már említett Euphrasius-székesegyház, amely mind építészetileg mind a benne őrzött egyházi kultúrkincseket tekintve hatalmas értéket képvisel, és 1997-ben az UNESCO is felvette a világörökségek listájára.

Szeretne bérelni egy nyaralóházat Isztrián? Ha még nem döntötte el, hogy hol tölti el nyaralását Horvátországban, fontolja meg Porec régióját Isztria területén. Porec már régóta népszerű üdülőhely, ahol többek között megtalálja a gyönyörű természetet, amely túrázásra, aktív tevékenységekre invitálja Önt családjával, szeretteivel együtt. A környéket érdemes felfedezni, hisz érdekes és varázslatos városok, települések bújnak meg, melyek számos látnivalóval kecsegtetnek. Ezen kívül gyönyörű gyermek és kutyabarát strandok és gazdag éjszakai élet várja. Béreljen horvát nyaralót vagy villát, várja a tengerpart Horvátországban. Válassza ki Önnek és családjának a legmegfelelőbb szállást. Az Isztria nyaraló régió a legkedveltebb az európaiak körében.

Porec nyaralás Horvátország

Béreljen igényes nyaralóházat, medencés apartmant Porec térségében az Isztrián

Foglaljon le egy kényelmes NOVASOL nyaralót Porec városában, ahol az igazi pihenés mellett számos lehetőség nyílik aktív programokon is részt venni. A nyár folyamán több fesztivál és koncert is színesíti a mindennapokat. Böngéssze végig kínálatunkat egyszerűen, szűrők segítségével. Akár gyermekével érkezik, akár barátaival, esetleg munkatársaival nagyobb társasággal, a NOVASOL privát nyaralóházai sok lehetőseget nyújtva elégíti ki igényeit. Legyen egy csendes mediterrán nyaralóház, egy medencés luxus apartman a tengerpart mellett, vagy egy frekventált városi lakás, biztosan jól fogja érezni magát! Fedezze fel Horvátországot isztriai üdülőházból indulva! 

Porec számos kulturális emlékeivel, gyönyörű természettel, napos homokos strandokkal és számos sport- és szabadidős lehetőséggel várja egy ideális és izgalmas nyaralásához. Hagyja magát elvarázsolni a város varázsával, sétáljon Porec tengerparti sétányán, vagy látogasson el a Világörökségen listázott Euphrasian bazilikába. De nem csak a város maga vonzza sok turistát, hanem a rengeteg jól felszerelt kék zászlós strand is Porec vonzáskörzetében. A homokos strandok és a szép öblök mellett a környékén található kutyás strandok is tökéletesek a horvátországi nyaralás alatt, amennyiben házi kedvencét is magával vinné. Ha szeretne aktívan pihenni jó helyen jár, hiszen nyaralása alatt teniszezhet, focizhat, minigolfozhat és lovagolhat, esetleg búvárkodhat. Béreljen egy vitorlást vagy motorcsónakot és fedezzék fel a Kvarner öböl lakatlan szigeteit. Önnek tehát már csak az a dolga, hogy kiválassza a pénztárcájának és stílusának megfelelő nyaralóházat, és kezdődhet is a felhőtlen kikapcsolódás az Isztrián.