search

Nyaralás a Dunakanyar régiójában

Szállás Magyarországon, kikapcsolódás a Dunakanyarban

A Dunakanyar, vagyis a Duna Budapest és Esztergom közötti szakasza az ország egyik legszebb és történelmi és kulturális emlékekben is a leggazdagabb vidékei közé tartozik. Egy tájegységen belül három rendkívül jelentős művészettörténeti koraszak mesterművei vannak jelen. Míg Szentendrén és Vácott a barokk kor hagyott jelentős emlékeket, addig Visegrádon a reneszánsz (Fellegvár), az esztergomi királyi palota földszinti terme pedig a román kor egyik legjelentősebb magyar emléke. Ismerje meg ezt a gyönyörű és gazdag helyet azáltal, hogy itt foglal nyaralóházat a Dunakanyar legszebb régiójában.

Ha Ön családjával szeretne néhány napot a Dunakanyarban eltölteni, egy privát nyaralóháznál nem is találhatna jobb szállásalternatívát. A NOVASOL kínálatában rengeteg vonzó magyar nyaralóházat is megtalál, bármelyik bájos településen szeretne is megszállni. Programokból és látványosságokból pedig biztosan nem lesz hiány; a család minden tagja találni fog kedvére való aktivitást. Hogy már elõre megtervezhessék a családi nyaralást, összeszedtünk Önöknek néhány programlehetõséget.

Szabadidős tevékenységek a Dunakanyar régiójában

  • Használja ki a változatos sportolási lehetõségeket! Horgászni szeretne? Minigolfozni? Netán lovagolni vagy evezni? A Dunakanyarban ez mind lehetséges.
  • A túrabiciklizés szerelmesei a Dunakanyarban a legjobb helyen járnak. A környék hegyes-völgyes felszínének és hihetetlen szépségû tájainak köszönhetõen a biciklitúrázás különösen nagy élmény errefelé.
  • A Pilis hegyei között megbúvó szinte érintetlen természet minden természetszeretõ látogatót elbûvöl, és a kirándulók is sok gyönyörû túraútvonal közül válogathatnak.
  • Aki pedig egy másik perspektívából szeretne a tájban gyönyörködni, az mindenképpen fizessen be egy sétahajókázásra. Budapestrõl kiindulva az egész Dunakanyar hajóval bejárható. Egy ilyen hajóút pedig biztosan életre szóló emlék marad mindenki számára.
  • Ha pedig Önök inkább a saját kezükbe szeretnék venni az irányítást – és az evezõket –, az sem probléma. Esztergomból indulva leevezhetnek a Dunán egészen a fõvárosig, vagy akár tovább, ha kedvük tartja. Az út során szemük elé táruló lenyûgözõ táj biztosan megér egy kis izomlázat.

 

Kirándulások a Dunakanyarban

Budapest és Esztergom között, ahol a Duna a Börzsöny és a Visegrádi-hegység közé szorulva „S” alakban déli irányba kanyarodik, található a Dunakanyar. Ez a tájegység kulturálisan épp úgy, mint természeti szempontból az ország legszebb és leggazdagabb vidékei közé tartozik. A Visegrádi-hegység, a Börzsöny és a Cserhát hegyei, valamint a kéken hömpölygő Duna csodás kulisszát biztosít a környék településeinek. És mintha a természet nem szolgáltatna elegendő látnivalót, a környék telis tele van kulturális látványosságokkal. Elég csak a lélegzetelállító visegrádi Fellegvárat vagy az Esztergom fenséges bazilikáját megemlíteni, de Szentendre barokk belvárosa, vagy a szintén Szentendrén található falumúzeum is rendkívüli élményt nyújt minden idelátogatónak. Mind a Dunakanyar városkáiban, mind a kisebb falvakban otthonos kávézók és színvonalas éttermek várják a túrázásban és a városnézésben megfáradt turistákat a Duna mindkét partján.

Dunakanyar nyaralás

A Dunakanyarban bárhol is keresnek szállást, a NOVASOL kínálatában biztosan találnak igényeiknek megfelelõ nyaralóházat. Egy gyönyörû környezetben épült nyaralóháznál pedig nincs is jobb kiindulópont a környék felfedezésére.

A Duna jobb és bal partján egyaránt temérdek a látnivaló a Dunakanyarban. Vitathatatlanul az egyik legnépszerûbb kirándulóhely a Duna bal partján fekvõ barokk stílusú, mediterrán hangulatú kisváros, Szentendre. Ebben a mindössze 25 ezer fõt számláló városkában fellelhetõ kulturális értékeket bármelyik nagyobb magyar város megirigyelné. Szentendrét rengeteg mûvész fedezte fel magának az utóbbi évtizedek során, és ennek köszönhetõen rendkívül pezsgõ itt a kulturális élet.

Egy másiknagyszerû kiránduló úti célként szolgáló város a Dunakanyarban Esztergom. Történelmi jelentõségét jól mutatja, hogy a X. és a XIII. század között Esztergom volt az ország fõvárosa. Csak IV. Béla helyezte át a királyi székhelyet Budára a XIII. század közepén.

A Várhegyen álló bazilika a város és egyúttal az egész ország legnagyobb temploma. Az épület a XIX. században épült klasszicista stílusban. Esztergom mûemléki védelem alatt álló belvárosát a bazilikán kívül is szebbnél szebb templomok díszítik – például a híres Szent Anna-kerektemplom –, sõt egy a török korból megmaradt dzsámi is található a Vízivárosban.

Mesélő természet a Dunakanyar nyaralóházai körül

A Dunakanyar már a középkorban is különös jelentőséggel bírt; a terület nagy része a magyar királyok tulajdonában volt. A vidék emlékművei és más kulturális műemlékei emlékeztetnek ma is ezekre a történelmi évszázadokra, és ad a Dunakanyar városainak rendkívüli történelmi értéket és kulturális jelentőséget.

A Dunakanyar kétségkívül legnépszerűbb városa Szentendre. Hét torony, színes házak, és kanyargós, szűk utcácskák határozzák meg a város képét. A Dunakanyar mediterrán hangulatú városkája – Szentendre – rengeteg galériával, múzeummal, és jobbnál jobb éttermekkel csábítja a fővárosból kimozdulni vágyó turistákat. Leghíresebb múzeuma a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, vagy hétköznapi nevén a szentendrei skanzen, amely Magyarország legnagyobb szabadtéri gyűjteménye. Állandó kiállítása bemutatja a Kárpát-medence jellegzetes tájegységeinek népi építészetét, a falusi és a mezővárosi társadalom lakáskultúráját, és életmódját. A múzeum egyúttal természetvédelmi terület is. Szintén Szentendrén található az ország legrégebbi – a XIII. századból származó – napórája. A városkával szemben fekszik a gyümölcsösökkel és legelőkkel borított 31 km hosszúságú Szentendrei-sziget, amely 25 védett növényfaj élőhelye.

A Budapesttől mindössze 42 km-nyi távolságra fekvő Visegrád városa egyike a magyar történelem legjelentősebb településeinek. A területéhez tartozó Sibrik-dombon már a római időkben erődítmény épült, amely a Duna menti limes legjelentősebb építménye volt. Visegrád neve gyakorlatilag az államalapítás óta felbukkan különböző oklevelekben, dokumentumokban. Az első, magyar királyok által épített vár az egykori római erőd alapjaira épült, de ez a vár a tatárjárás során elpusztult. A mai várrendszert IV. Béla és felesége Mária királyné kezdte el építtetni az 1250-es években; ennek részei a dombtetőn ágaskodó Fellegvár, a Várhegy alatti dombon az Alsóvár és a Duna-parton elhelyezkedő Vízibástya. A város a XV. században, Hunyadi Mátyás uralkodásának idején élte fénykorát, de már 1335-ben is egy fontos királytalálkozó helyszíne volt.

Visegrád azonban nem csupán történelmi emlékei és gyönyörű elhelyezkedése miatt népszerű. A mozi világa iránt érdeklődő látogatók számára kötelező program a Don Vito olasz étterem, amely a Keresztapa filmekből ismert Don Vito Corleone életútját követi végig; a pizzéria belső látványvilága az 1920-as évek Amerikájának maffiavilágában repíti vissza a vendégeket. Természetesen a Don Vito nem csak berendezését és a dekorációt tekintve hiteles; ételeinek színvonalában is felveheti a versenyt a legjobb olasz éttermek fogásaival.

A Duna bal partjának legnagyobb városa a 33 ezer fõs Vác, amely barokk stílusú belvárosával, impozáns székesegyházával és gyönyörû Duna-parti sétányával mindenképp megér egy kirándulást. És még csak a Dunakanyar legfontosabb településeit említettük. A vidék kisvárosain kívül is rengeteg program és látnivaló vár a környéket felfedezni vágyó kíváncsi turistákra. Válassza ki mielõbb a kirándulási terveihez leginkább passzoló nyaralóházat a Dunakanyarban!